Elfogadták az Európai Unió 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretét – tudatta mikroblogján Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke pénteken, délután nem sokkal fél öt előtt. „Megszületett a megállapodás! Az Európai Tanács megállapodott a többéves költségvetésről az évtized hátralévő részére. Megérte várni rá” – közölte a belga politikus a Twitteren.
Az Európai Tanács elnöke később sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az új hétéves költségvetési keretről szóló megállapodás az európai vezetők felelősségérzetét jelzi. Kiemelte: kiegyensúlyozott, növekedésösztönző költségvetésről állapodtak meg az állam- és kormányfők, amely „talán nem a legtökéletesebb költségvetés, de mindenki számára tartalmaz jó feltételeket”. A költségvetést értékelve elmondta, hogy a büdzsé jövőorientált, mértékletes, és figyelembe veszi az európai gazdasági nehézségeket.
Az elfogadott dokumentumban az uniós kötelezettségvállalások főösszege a kiszivárgott információk szerint nem változott a kora reggeli javaslathoz képest, az továbbra is 960 milliárd euró a 2014 és 2020 közötti hétéves periódusra. Az uniós állam és kormányfők által megkötött politikai megállapodásról most az Európai Parlamentnek is döntenie kell. A 2009-ben életbe lépett lisszaboni szerződés értelmében ugyanis a többéves pénzügyi keret (multiannual financial framework, MFF) elfogadásához már az EP hozzájárulása is szükséges.
Az Európai Parlament négy legnagyobb képviselőcsoportjának vezetője, a néppárti francia Joseph Daul, az osztrák szocialista Hannes Swoboda, a liberális belga Guy Verhofstadt és a zöldek társelnökei, a német Rebbeca Harms és a francia Daniel Cohn-Bendit közleményében rámutat, hogy a valódi tárgyalások most kezdődnek az Európai Parlamenttel. A közlemény szerint a parlament fő célja a növekedés és a befektetések ösztönzése, amely hozzájárul a válságból való fenntartható kilábaláshoz. „Ez a megállapodás nem erősíti, hanem gyengíti Európa gazdasági versenyképességét. Nem szolgálja európai állampolgáraink elsődleges érdekeit” – fogalmaznak közleményükben a frakcióvezetők, s leszögezik, hogy ebben a formában az EP nem tudja elfogadni a pénteken született megállapodást.